A te hibád ha nem tetszik a könyv? - Az olvasó, mint befogadó

 

Még olvasói szemmel is óriási különbségek vannak egy jól megírt és egy tökéletes jelenet között. Elvégre aki olvas és figyel, az akár egyetlen regényen belül is ki tud emelni olyan jelenetet, amit olvasás közben tökéletesnek érzett, és egyet, amit "csak" jónak, vagy egyenesen pocséknak.

Ennek két oka van: az egyik az író, a másik Te, kedves olvasó.
Na de lássuk miért!

~ ~ ~ ~ (._.) ~ ~ ~ ~

Az Olvasó, mint befogadó

Ebben a cikkben az olvasóval foglalkozunk, mert mi is azok vagyunk és mint tudjuk, mi vagyunk a legfontosabbak (és a legszerényebbek). Mi vagyunk az író célja, rajtunk az egész elbukhat, mert mi döntjük el, hogy mi jó és mi nem. Legalábbis, ha az író nem szar le minket. Ha leszar, akkor a többi írónak, vagy a kritikusoknak ír, esetleg magának, ami még megbocsáthatóbb, de a többi számunkra egy "kapja be!" dolog.

Na de a kérdés: mitől függ az, hogy "jónak" vagy "tökéletesnek" érzünk egy regényt, jelenetet, vagy akár egy teljes sorozatot? A válasz: attól, hogy mi magunk rezonálunk-e a szereplőkkel, történettel, a hangulattal, azaz magával az íróval. (Hogy miért az íróval, arra majd később kitérünk.) Olvastam már harcos-öldöklős ponyvát, ami nem érdekelt és olyat is, ami egészen tetszett. Olvastam már romantikus-szexes, csöpögős regényt, olyat is, ami érdekelt és jó volt, és olyat is, amit utáltam vagy untam. És hogy mi volt a különbség?

Hát én :)

Az, hogy a jól megírt (kiadták, lefordították magyarra, másoknak talán tetszett, tehát nem lehet rossz) regénnyel én nem tudtam rezonálni, nem találtam semmit, amivel azonosulni tudtam volna, míg a tökéletes regénynél ujjongtam, sírtam, és izgultam.

A számunkra tökéletes regény felidéz valami olyasmit, amit már mi is éreztünk. Látjuk magunk előtt a véres harcszínteret és átérezzük a súlyát, mert láttunk már balesetet. Beleborzongunk, mert láttunk már az út szélén elütött állatot és ez talán annál is borzalmasabb. Esetleg elámulunk, mert semmi ilyet nem tapasztaltunk még az életben, max a játékokban mészároltuk az orkokat és most az író úgy festi le előttünk az egész mészárlást, hogy minden érzékszervem beleizzad. De az is lehet, hogy gyűlöljük az egészet, mert fájdalmas emléket idéz, mert éppen kurvaszar napunk volt és nem  erre van most szükségünk, hanem valami kedvesebb melegebb dologra.

Tehát tőlem, tőled függ, hogy a regény/jelenet éppen jó-e. Attól függ, hogy milyen lelkiállapotban vagyunk, hogy miket éltünk meg, mihez tudjuk kapcsolni és, hogy éppen mire vágyunk. Tudok azonosulni vele? Értem? Érzem?
A karakterekkel ugyanez a szitu.

Hasonlóak hozzám? Volt már ilyen emberrel dolgom? Megértem őt? Esetleg egy seggfej exhez hasonlít akit utálok? Az általam vágyott férfi/nő az? Vagy éppen az anyám/apám akik tönkretették az életem? Vagy éppen, hogy támogattak?
Ha rólunk, olvasóról van szó, akkor a karakterekhez való viszonyulásunk is attól függ (az írón
kívül), hogy mi miképpen viszonyulunk hozzájuk.

 

Ettől lesz egy jelenet/regény jó (akár számunkra rossz) vagy (számunkra) tökéletes.

Na de mi az író felelőssége? Katt és meglátod!

_____________________
Figyelem! Blogunk személyes véleményeink bazára, ezért Te, kedves olvasónk nyugodt szívvel vitába szállhatsz bármelyik platformunkon bármelyik bejegyzésünkkel. Ne tarts magadban semmit! :)